A FatChanceBellyDance® Sister Stúdió látogató túra 3.

Márkusfalvi-Tóth Fruzsina, ATS® és törzsi hastánc vendégoktatónk a  FCBD® Sister Studio látogató turnéjának 3. indanapolisi állomásához érkezett,. Ennek tapasztalatait osuztja meg veletek az alábbi bejegyzésben.

Forrás: http://tawoostribal.hu/fcbd-sister-studio-visiting-tour-4-jeana-jorgersen/

A FCBD® Sister Stúdió látogató túra harmadik állomása – Jeana

pava_2014

Mire Indianapolisba értünk hideg lett és a hó is esett. Úgy éreztem magam, mint amikor nyáron hirtelen elszürkül minden és hideg lesz. Még mindig látszott rajtam, hogy megkapott a nap Floridában, és egyáltalán nem hiányzott a tél. Azt, hogy Indianapolisba is elmegyünk az utolsó pillanatban döntöttük el. Egészen pontosan előző este. Előtte Nashville-ben voltunk, ahol aránylag jó idő volt még, és onnan beestünk a márciusi télbe. Amint megérkeztünk írtam Jeananak, bár nem fűztem ahhoz sok reményt, hogy válaszol késő este. Meglepetésemre mégis válaszolt és azt mondta, hogy csatlakozhatok az órájához, ami három nap múlva lesz. Vagy nem, ugyanis a hó miatt nem biztos, hogy az utakon lehet közlekedni.

Maradtunk és a szerencsére bíztam magam, persze közben erősen drukkoltam, hogy ne maradjon el az óra, és kihasználtam, hogy volt időm szervezni és tervezni a túra további állomásait is.

Három nap várakozás után végül eljutottam az órára. Természetesen először elkerülte a figyelmemet, hogy Jeana megírta, hogy melyik épületbe kell mennem, és majdnem egy karate órára mentem be.

Amikor megérkeztem már ott voltak a csoport tagjai, akik korábban érkeztek, éppen gyakoroltak. Amikor végeztek, kezdődhetett az óra.

indy tribal

Indy Tribal tagjaival

Jeana nagyon jó zenéket választott. Szisztematikusan felépítette az órát, úgy tűnt előre meghatározott stratégia szerint haladunk. A már jól ismert Arabic w/double turn volt az egyik mozdulat, amit gyakoroltunk. Először együtt táncoltunk, majd Jeana figyelt minket. Pillanatok alatt észrevette kinek mit kell javítania, hogy pontosabb legyen a mozdulat és harmonikusabb legyen a csoport közös mozgása. Természetesen én is kaptam hasznos tanácsot, úgyhogy már „csak” az a dolgom, hogy az otthonról hozott rossz rögzülést kijavítsam és megtanítsam magamnak, hogy hogyan is kell csinálni. Csak egy apróság, mégis olyan sokat számít abban, hogyan mutat a tánc, és milyen képet mutat a csoport, amikor együtt mozog, egyszerre forog.

Jó volt együtt táncolni a csoporttal, viszonylag rövid idő alatt össze tudtunk hangolódni. Könnyednek éreztem a közös táncot. A csoport minden tagja őszinte kedvességgel fogadott ráadásul ajándékot is kaptam tőlük. A csoportnak van egy saját Movement Dialect mozdulata, amit megtanítottak nekem. Kíváncsian várom, hogy milyen visszajelzést kapnak Carolenátol, ha elküldik neki.

Jeana nagyon precíz tanár, és gyönyörűen táncol.

Olyan kecsesek és szépek a mozdulatai, hogy szívesen megnéztem volna egy előadást, ha lett volna rá alkalom. Könnyed a tánca, mégis tele van energiával. Mérhetetlenül szerény embernek láttam, és azt hiszem maximalista is, a lehető legjobb értelemben. Ezt abban is érezni lehetett egyértelműen, ahogy tanít és ez nagyon tetszett. Talán azért, mert én is maximalista vagyok. Ezt a tanítványaim is megtapasztalhatták párszor azt hiszem.

Sajnos ez az óra nagyon későn ért véget, ezért rohannom kellett a szállodába, de Jeana azután ellátott néhány jó zenei tippel is.

Következő állomásom Columbus lesz Ohio államban, ahol Angie tanít.

Ezzel kapcsolatos beszámolómat is hamarosan olvashatjátok!

Amennyiben kérdésed van, kérlek a tawoostribal@gmail.com e-mail címemre írj.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.